Asztalos Tamás (asztalos-sly)
A szép szemek hiába hívnak,
gondolatok lassan múlnak.
Könnyeim csak őérte hullnak.
A könnyek csak peregnek,
mint a magányos, árva gyereknek.
A percek lassan telnek,
gondolataim átölelnek.
A könny felszárad,
szívemben a vér megszárad.
Igen, ő egy szép emlék,
hogy mindig új vers szülessék.
Verset adtál emlékbe,
arcod adtad a fényképre.
A szó ékesség, becsesség,
múzsám volt a nőiesség.
Kék szeme, mint a csillag fénye,
egy költő szép festménye.
A költő múzsájához ír,
az ő teste souvenir.
De az ő lelke egy része
az én szívem egésze.
Téged kísér álomúton,
veled marad nehéz utadon.
T.B-nek szeretettel.
2014. július