Asztalos Tamás (asztalos-sly)
Az új élet
Hosszú évek gyötrelmek kora,
órák és percek koszos pora.
Magányos, kemény harcok,
régen meghalt, kedves arcok.
Nehéz évek teltek így,
elfáradt, megkopott a harcos szív.
Most is a szívét adta,
de csata előtt ő már feladta.
El is esett a nagy harcos,
arca így lett koszos, sáros.
Arccal fekszik most a sárban,
szíve a bánat fogságában.
Utolsó leheletével Istenét hívja,
bocsánatát talán megtalálja.
Fülében most Angyali ének szól,
szívében szerelme dalol.
S most egy szép hang szól:
állj fel, merész, hisz te mindig továbbmész!
Kedvese most felsegíti,
a fájdalmát enyhíti.
Újra eszébe jut a célja,
hisz új élet hívja.
Hát szerelmétől elbúcsúzik,
szívébe szeretet költözik.
Most már nem harcol, békében él,
szíve boldog, ezentúl él.