Asztalos Tamás (asztalos-sly)
Milyen érdekes a magány,
a szerelmem utáni hiány.
Bár életed egy kalandregény,
nem vagy gazdag, csak szegénylegény.
Az összes szép emléked
kedves, gyermeki szíved.
Két kék szempár,
egy féltve őrzött hajszál.
Egy piciny papírhajó,
mely vitorlát bont,
ez az álomhajó.
Szedd fel a horgonyt,
lelked szálljon, talán ez a lány
meg téged várjon.
Útra kész a betyár, a merész,
kék szeme a semmibe néz.
Az utad járod csendben,
hogy megélj a semmi völgyében.
Fájó most a gondolatod,
de a problémádat megolthatod.
Szerelem sötét fátylában
bandukolsz a magány mocsarában!
Utam nem állják
folyók, erdők, völgyek,
várnak rád a szép hölgyek.
Indulok, forr a vérem!
Megélni lehetetlen.
Senki voltam, talán leszek valaki?
S most a magam ura leszek,
hát: Isten veletek!
Keresd kalandok hadát,
legyen szép életed!
Találj otthonra,
Múzsád csókoljon naponta!
Mindazoknak akik értik !Köszönet: H. L-nek !