Asztalos Tamás (asztalos-sly)
Édesanyámnak
Gondolataim tengerében elmélkedem,
szerelmem szívében elmélyed.
Most nyugodt és békés a lelkem,
kérlek, Uram, engedd, hogy így legyen!
Mert csak te maradtál meg nekem,
plátói szép szerelmem.
Szerelmem irányodba talán reménytelen,
de az élet furcsa és könyörtelen.
Szerető családom nekem is volt régen,
most egyedül ülök egy téren.
Édesanyám is csak ennyit mond:
Mi lesz veled édes fiam, ha én meghalok?
Bár ő csak ennyit mond,
azóta is keresem a boldogságot.
Majd nemsokára álomra derült,
és a mennyei Atyához került.
S most újra elmélyedtem,
bűneim már rég nem szégyen.
Bármerre is néz tekintetem,
valami csodálatos kép lebeg előttem.
Szívem szép álma!
Édesanyám ül a mennyországba.
Ahogy tekintetem a semmibe téved,
most hirtelen melegséget érzek.
Hirtelen megpillantom kedvesem,
most már ő fogja a kezem.
Most álmom véget ér,
újra előttem lebeg a tér!
Geröly Cintia nővérnek, aki vigyáz rám!