Asztalos Tamás (asztalos-sly)
Életed olyan, mint a folyó patak,
van, aki fürdik benne,
van olyan, aki csak belekap.
Te a szeretetet hirdeted,
mégsem kell senkinek.
Furcsa ez az élet,
már a barátok sem zenélnek.
Elkopott a szív, a gondolat
hát folyton alulmarad?
Írásaid sok embert meghat,
de mégis sok ember cserbenhagy.
Van olyan, aki azt mondja,
nem hagylak el soha!
De az első gondnál elmegy tova.
Hiába van száz ismerősöd,
ha csak tíz testvér a testőröd.
Rossz voltál régen,
de most Isten házába sietsz serényen.
Hiába a forró szíved,
ha a lányt nem hatja meg?
Miért? Mert neki se kell a jó,
a jólelkű Istenhez járó.
Hirdetheted te a szép szavakat,
ha a szó nem fogja az agyakat!
Írhatsz szép szerelmes verseket,
ha az emberek vakon pénzt kergetnek.
Semmitmondó gondolatok meg a reklámok,
ezek a menők és a vagányok.
De lelked büszkén csillogjon,
a te Angyalod ott egy csillagon!